Ma beszélgettem Viktorral (bocs, Viki csirke, hogy így hívlak, de ha Vikit írnék, akkor a lány Vikire gondolnának, így most már ezzel a komoly Viktor névvel fogsz szerepelni ebben az évadban), és ő azt mondta, hogy írjak a blogba mindig, ha nem történik semmi, akkor is, hogy legyen mit olvasnia (munka közben).

Ez most neked szól, komám!

Ma voltam egy ír kocsmában, ahol billiárdoztam egy brit sráccal.
Nagyon ügyes játékos. Meg is vert végül, bár én küzdöttem kellő magyarsággal.

Itt a vége, fuss el véle!

Úgy érzem, megérett az idő egy újabb bejegyzéshez!
Az érzés nem született meg bennem teljesen befolyásmentesen. Kapom az észrevételeket, hogy nem írok már napok óta. Aztán erre mondom, de hisz nincs miről.

Úgy gondoltam, teszek róla, hogy legyen miről.

Hallottam, hogy léteznek szervezések, aminek keretében hasonló érdeklődésű emberek időnként összeállnak egy-egy kisebb kommunába, és megosztják egymással véleményüket, tapasztalatukat. Úgynevezett meetup-okat tartanak. Úgy tudom, van ilyen Magyarországon is.

Aztán utánanéztem. Van mindenféle téma, aminek ürügyén ismeretlen emberek csak úgy összegyűlnek.
Kutya-barátok, vegetáriánusok, jódli énekesek, kötés-horgolás, vallási, politikai nézetek megosztása, jóga, model hajó építése palackba, muffin sütő klub...
Egy szóval minden, amit el lehet képzelni.

Tegnap este latinos jazz zenei meetup volt, ami érdekelt volna. Sajnos, a város másik végén tartották, így azt kihagytam.

Ma viszont elmentem egy Kocka-találkozóra!

Üzleti informatika témájú összeröffenés. Úgy hirdették, hogy ilyen-olyan témák taglalása barátias környezetben ( 480 fő :) ), plusz - az ő szavaikkal élve - sör és pizza-hegyek. Na mondom, HISZI A PISZI!

Gondolkoztatok már rajta, hogy vajon ki a jóó éélet az a Piszi ?!? 

Az Etimológiai szótár (Tinta Könyvkiadó, 2006) szerint a piszi szó a XVIII. század végén jelent meg nyelvünkben a pisz szócska kicsinyítő képzővel ellátott változataként. 
Jelentése: kiskutya illetve kismacska. A szó töve hangutánzó eredetű, a pisszegésre vezethető vissza. Ezeket a figyelemfelkeltő sziszegő hangokat háziállatok hívására is alkalmazzuk. 
Emellett a piszi rímel a pici szócskára is, annak selypegős továbbalakítása. 

„Hiszi a piszi” – mondjuk, ha valami nagyon hihetetlennek tűnik. A szólás arra utal, hogy ezt a sületlenséget legfeljebb egy kiskutya vagy kiscica hinné el.

Na most, hogy már ezt is tudjuk, folytatom.
A lényeg, hogy valóban volt kaja, pia ingyen. És valóban érdekes témák voltak. Közben jöttek bennem a gondolatok: "francba, ezt miért nem én találtam ki?!". Mindenesetre inspirációt adnak. Amellett pedig olyan emberekkel tudtam beszélgetni, akik mégiscsak az én szakmámban dolgoznak.. Nem fognak rosszul jönni ezek a kapcsolatok. Az sem mellékes, hogy akkor beszéltem utoljára ennyit angolul élőben, amikor ideköltöztem, és Viki kolléganőivel elmentünk sörözni első nap.

Holnap pedig, ha Isten is úgy akarja, fotósokkal megyek este lefotózni a Soho városrészt. Ami nálam azt jelenti, hogy szimplán városnézek. Ők meg csak fényképezzenek, ha értenek hozzá! :)

Jó idő volt tegnap, úgyhogy elindultam. Nem mentem nagyon messzire, mert már 3 óra volt, mire eszembe jutott, hogy mehetnék is valamerre.

Most, azt hiszem, nem is fogok sokat írni.

Itt még azt hittem, nem fogok tudni közelebb jutni a célomhoz, ezért készítettem egy képet. De aztán közelebb mentem.

Itt talán már látni, hova indultam. De biztos ami biztos, odamentem a híd széléhez, és bedugtam a rácsok közé a kis telefonomat egy újabb fotó erejéig:

Tehát ide jöttem. Az Arsenal stadionját megnézni, ha már úgyis ilyen közel van hozzám. Gyalog 20 perc. Az én tempómban 35. Na menjünk még közelebb!

Bemenni ugyan nem lehetett, de gondoltam körbemegyek, hátha látok még valami rejtett huncutságot :)

Így mentem. Igazából nem a teljes kört videóztam le, mert egyrészt hülyén néztem ki, másrészt el is fárad a karom, ha folyton magam előtt tartom a telefont.
Itt mutatom a térképen, hogy mi szerepel a rövid videóbejátszáson: 

Zoli, jöhettél volna velem, mert te legalább tudsz érdekességeket mondani róla. Én csak annyit láttam, hogy qrva hűde nagy!

A videó végén láttunk egy alakot, Tony Adams szobrát, aki 2002-ig játszott az Arsenal-nál. Legalábbis ez volt odaírva a lábához. Nem értek hozzá :)
Zoli, javíts ki, ha hülyeségeket beszélek! :D 

Aztán a stadion másik oldalán is találkoztam egy úriemberrel, de nem jöttem rá, mit néz annyira.

Ő Herbert Chapman. Az írás szerint manager volt 1925 és 1934 között. 

Amúgy épül valami a stadion szomszédságában is nagyon. Ilyen nagy daruk emelgetik az emelnivalót:

Nem tudom, mi lesz ott. Aki tudja, írja le!

Amúgy kicsit fáj a torkom, azért voltam kissé nyers, és szótlan.

Na jó, azért ennyire nem vészes! De olyan mukin néz ki ez a teremtés, hogy mindenképp ide kellett tennem :D

Egy szép meleg vasárnapi napon/éjszakán dolgoztam utoljára pizzafutárként. Olyan jó meleg van itt már mostanában, hogy már többé nem volt kihívás.
Jó időben mindenki tud motorozni :)

Na jó, igazság szerint azért hagytam ott, mert nem volt időm mellette a szakmai előmenetelemre koncentrálni.

Megmutatom, milyen tárgyi emlékek maradtak fel ebből az időszakból:

Ott fenn látjuk a kollekciót egyben. Most pedig megmutatom egytől-egyig.

Ez itt az a térkép ami vezérelt utamon. Ha feltenném apróhirdetésbe, valószínűleg nem írnám a megjegyzés rovatba, hogy állapota: újszerű. Kapott már havat, esőt, havasesőt, sőt, a kék szállító dobozban felrobbanó Sprite-ot is.

A fenti képen egy utólag megerősített övtáska látható. Ezt egy utcai kirakodóvásáron vettem hirtelen felindulásból. Ebben szállítottam a váltópénzt, és visszafelé a többször 100 font feletti vételárat. Sajnos két nap után a piaci minőség ismét győzött a jóhiszeműségem ellenében. Ezért jól megcérnáztam, hogy többször ne forduljon elő, hogy én haladok előre, ő pedig a mozgásnak csak függőleges irányú összetevőjével reagál.

Szabad szemmel is láthatóan két tárgy szerepel a felső ábrán: 1 db toll, 1 db kulcstartó.
A tollal a "kis" ügyfelek írták szorgosan a szignatúrájukat a kártyás fizetésnél. A kulcstartó pedig a kék-villám slusszkulcsát fogta, míg a motor és én távolságot tartottunk egymástól. 

A legfontosabb felszerelésem a biztonsági bakancs. Ezt a már említett SportsDirect-ben vettem. Egyetlen egy különlegessége van, hogy az orr része acéllal van megerősítve annak érdekében, hogy ha az embernek ráesik a lábára egy 400 grammos large pizza, akkor ne törjenek darabokra a lábujjai :)
Na meg azért a közúti balesetek ellen is véd.
Mint látjhatjuk a képen, szolgálatot tett a kis acél betét. Jelen esetben azt érte el, hogy miközben a motor váltója folyamatosan nyomást gyakorolt a bőrre, az acél szorgosan visszatartott neki, és így szép lassan egy szellőző nyílással ajándékozta meg lábfejem. 

Erre a képre kattintani is lehet

Itt fenn van ez a fekete vonallal határolt terület, amit munkám során bemotoroztam. Ha rákattint az ember, akkor látja, hogy van benne egy jó csomó utca.

Aztán ha sikerül megcsinálnom, akkor itt lenn majd lehet látni, hogy Londonnak melyik részét öleli fel ez a terület.
A lényeg, hogy van a jobb alsó sarokban egy gomb, amivel lehet kicsinyíteni a térkép részletet, ezáltal egyre többet látni Londonból. 

Ha itt a szöveg felett nem látsz térképet, akkor megpróbálhatod megnézni ezen a linken.
Ha ezen sem jó, akkor meg hagyd a francba, csak egy térkép az egész. :)
Csak annyi benne a lényeg, hogy azért London elég nagy, és eddig még csak a töredékén jártam. Eddig! 

Más: A reneszánsz hotelt el ne felejtsem leírni!

Oké, nem felejtettem el.
El kell mondanom, hogy jártam olyan villákban, ahol az ember meggondolja, hogy bemerjen-e menni a kapun, vagy két Doberman fog megfosztani férfiasságomtól azonnyomban ahogy belépek.
Mert kábé úgy néztek ki azok az udvarok, mint Higgins-é, ahova Magnum előszeretettel járt piros Ferrari-jával. 

Aztán a pont az i-re az utolsó napomon a St. Pancras Renaissance London Hotel-beli látogatásom volt.
Kicsit hülyén néztem ki a kék, kissé kopott, koszos, pizzázós motoros kabátomban, amikor beléptem a frakkba öltözött úriemberek közé. Mondjuk annak a helyében égne az arcomon a bőr inkább, aki egy ilyen helyen pizzát rendel.
Mindegy. Ohh, az nagyon szép volt ott benn. Itt meg tudjátok nézni:

http://www.marriott.co.uk/hotels/travel/lonpr-st-pancras-renaissance-london-hotel/

Hiába, minden szakmának megvannak a szépségei!

Tudom, hogy igazából az álom annak érdekes, aki átéli, de megpróbálok egy-kettőt úgy leírni, hogy valakinek hátha tetszik egy része.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire hiányzik már a motorom, hogy visszatérő álmaim vannak róla az utóbbi időben. Bár nem csoda, mert ez a gép minden nap ott áll a buszmegállóban az üveges üzlet előtt:

Ami majdnem olyan, mint az enyém, csak kb 2 évvel fiatalabb verzió.

Akkor kezdjük. Ezt még akkor álmodtam, amikor elkezdtem futárkodni.

Nagyon homályosak a részletek, De a lényeg:
Valahogy hazatévedtem, és gondoltam elindulok motorozni, mert szép az idő. Felültem rá, óvatosan elindulok, és LASSAN elkezd gyorsulni. Na mondom mi van ezzel?! Nem megy!
Már tekergek vele kábé félórája, amikor rájövök, hogy a hangja sem az igazi. Hol van a 600 köbcenti, meg a soros négyhenger?! Most ez olyan mint valami robogó. Akkor hirtelen nagyon megijedtem. Ez halál komoly, ti is megijednétek, ha azt tapasztaljátok, hogy míg utaztál a motoron, valaki közben kicserélte alólad :D
Gondoltam, nem hagyom annyiban, megpróbálom felidézni az igazi hangját, hátha csak rosszul hallom, és majd visszajön az eredeti.
Van egy olyan érzésem, hogy azt az éjszakát végigbrümmögtem...
De azt mondja a szobatársam, hogy ő nem hallott semmit.
Szerencsére jó alvó! :) 

Következő, és egyben utolsó motoros álom kábé egy hete történhetett:

Szintén otthon vagyok. Előveszem a motort a garázsból azzal a céllal, hogy majd hozom magammal Londonba. Elindulok vele. Már valami városban voltam, egy gyártelep közepén, amikor egyszer csak elkezd szirénázni mögöttem egy rendőrautó. Akkor jutott eszembe, hogy nincsenek is rendben a papírjaim, meg hogy nem régen ezzel a motorral valami bűntettet hajtottak végre. Ezért menekülnöm kellett. Bujkáltam napokig sikátorokban, meg régi vadmotoros cimboránál, akivel együtt követtünk el valami disznóságot még a 80-as években.
Aztán rájöttem, hogy valószínű ki sem tudok így menni az országból. Most mi lesz? 

Furcsa egy álom volt. Egy egész akciófilm zajlott le bennem azon az éjszakán. Aztán ilyenkor ébredés után kell még egy-két perc realizálni, hogy "húú, jól van, nincs is semmi baj, nem is köröznek, élhetem tovább nyugodt kis polgári életemet".

Aztán ami miatt kitaláltam, hogy ma álomgyűjtemény lesz. Ezen az éjszakán is volt egy remekbeszabott álmom.

Gabó madárnak jöttek kollégái New Yorkból Magyarországra egy hétre, és ő úgy gondolta, hétvégén szervez nekik egy kis bulit. Ezért elhívta Lenny Kravitz-et zenélni Komlóskára. Értitek, csak úgy Lenny lejött a kollégáinak meg a régi tánccsoportnak zenélni. Jah mert hogy mi is ott voltunk az egész tánccsoport Komlóskán, mert épp fellépésünk volt, és mivel Gabó meghívott, maradtunk ott mulatni.
Ugyan nem ment minden a tervek szerint. Úgy kezdték a zenélést, hogy az első lendülettel 4 húr kiszakadt a gitárból. Jah igen, a felállás: 3-man voltak, Lenny az énekes és gitáros, egy basszer, meg egy szintetizátoros gyerek. Ez már magában is röhej. Mert igazából teljesen más a felállás. Aztán meg Rock zenekar dobok nélkül?? :) Biztos midiztek :)
Na jó, nem midiztek, élőzene volt. Vagyis épp hogy nem volt. Mert mint mondtam, elszakadt a gitár húrja. És nem volt sem pót húrkészletük, sem másik gitárjuk :D
Akkor most mi legyen... Már haza akart menni a zenekar. Persze Gabó nagyon ideges volt nem volt túl nyugodt. Hogy oldjuk meg?!?
Hát mondom, van gitárom nekem is, odaadhatom az enyémet. Aztán gondolkodtam, hogy nehogy valami baja legyen, inkább mégsem adom oda. Aztán pedig az jutott eszembe, hogy EMBER, Lenny Kravitz fog játszani a gitárodon. Ok, nagy nehezen eldöntöttem, odaadom ennek a huligánnak az Ibanezem. Aztán rájöttem, hogy a legutóbbi bulin azon is elszakadt pár húr, így végül a Johnson-t adtam oda neki :)

Na gitárjuk már volt, akár zenélhettek is volna. Amikor hirtelen összevesztek a billentyűssel. Mondta, ő most hazamegy. Na öccsééém, kéne egy billentyűs. Először beállt Gabó hozzájuk "zenélni". Aztán neki foglalkozni kellett a vendégeivel, így felváltottam én. Mondanom sem kell, nem voltunk teljes összhangban..

Aztán amikor már az eredeti 25 fős rajongótáborból már csak nagyjából 6-an maradtak a színpad előtt, a gitáros már a földön hanyatt fekve gitározott bizonyára valami elképesztően nagy gitárszólót. Amikor is előkerült nagyapám, aztán ezen felháborodva székely higgadtsággal odalépett a gyerek felé. Felsegítette a földről, odanyomta a kezébe a mikrofont, és ennyit mondott: "Énekelj, ne bohóckodj!"

Aztán hirtelen csörgött a telefonom és felkeltem.

Aztán amikor újra elaludtam 9 körül, gyorsan álmodtam egy olyat, hogy

keresztanyáméknál vagyok, épp megyünk a lifthez a lakásukból azzal a komoly céllal, hogy elhagyjuk az épületet. Egyszerre tele lett az egész szint a lépcsőházban, és mindenki torkaszakadtából énekelte a heppibörzét. Aztán nézek körbe, és már látom, egy jól megtermett nőszemély tele van firkálva mindenféle színes filctollakkal, üdvözletekkel, aztán mentek őt köszönteni. De nem tudtuk meg, kinek az ismerőse volt. És mit keresnek épp ott.
Úgy nézett ki az egész, mint egy leánybúcsú, kevésbé hasonlított születésnapra. Na mindegy, ha már ott voltam, felköszöntöttem én is.

 Lehet, azzal van összefüggésben, hogy amikor felkeltem előtte fél órával, akkor tudatosult bennem, hogy ma nőnap van.

Ezúton is nagyon boldog nőnapot szeretnék kívánni az összes hölgy olvasónak!

Tegnap amikor elindultam munkába, ezt az épületet pillantottam meg.

Akkor már sejtettem, hogy valószínűleg közeleg a Guinness ideje. Úgy is lett.
Mire hazaértem (szerencsére nem voltam zárásig), már javában zajlott a póker-party kinn a konyhában. Egy-két sör kiséretében.
Viktor, ezt nem azért mondom, hogy téged bosszantsalak, de mióta itt vagyok Londonban, nem ittam más sört, csak Guinness-t. 
De! Tényleg azért mondom! :)
Lényeg, a lényeg, gyorsan beszálltam én is. (a pókerezésbe)
Aztán telt-múlt az idő. Beszélgettünk erről, arról, családról, politikáról, vallásról. Mire egyik lakótársam kitalálta, hogy menjünk templomba!

 - Hüjjje vagy?!? Moost?

(Tudom, nagyon sokan allergiásak vagytok rá, hogy a hülyét pontos jével írom. De erről mindig az jut eszembe, amikor még kis takonypóc voltam, általános iskolás kora legény, akkor elmentem otthon a helyi könyvtárba. És akkor nekem a könyvtáros bácsi (Tóku) azt megtanította, hogy a hülyét elipszilonnal kell leírni. Ami azért jó, mert egyrészt én nem kérdeztem, másrészt még akkor eszem ágában sem volt, hogy én ezt a szót valaha is le fogom írni. Lényeg a lényeg: megtanultam. Aztán ennek dacára, na meg mások dühítése céljából előszeretettel használom a hibás alakját. Csak mert én ilyen lázadós vagyok! Zárójel bezárva.)

Aztán tényleg elmentünk templomba. (Nagyszüleimnek ezt most ne mutassátok!)

Igen, és nyitva van ilyenkor a templom. Csupán csak kidobók állnak a bejáratnál.
Nem viccelek, ez egy templom, amit átalakítottak szórakozóhellyé. Csak néztem!

Amikor már néztem eleget, akkor be is mentem.

Benn ugyebár élőzene. Épp a Guns N' Roses-tól szólt a Sweet Child O' Mine, amikor bementünk.
Elképesztő, mekkora hangulat!

Egyetlen hátulütője, hogy éjfélkor bezárt. Ezt még nehéz hova tennem, hogy amikor a legjobb a hangulat, akkor miért küldik haza a jónépet?!
De beszélgettem ott emberekkel, és azt mondták, vannak más helyek, amik nyitva vannak rendesen reggelig, ahogy azt megszokhattuk.
Na de az már egy következő kiruccanás során fog kiderülni, hogy tényleg így van-e.. 

Így a mondandóm végére kitaláltam, hogy legyen ez egy keretes mű. Ezért a Guinness témát keretbe zárva megmutatom, mi volt a falon:

 A Guinness egykori reklámarcai, a Ramphastidae családjából származó tukán madarak
a falat áttörve csőrükön egy-két pohár barna sört tartva bámulnak kifelé az arcukból.

A szombati napom egy része a Regent's Park közelebbi megismeréséről szólt. Azért volt jó, mert csak este 6-ra mentem dolgozni, és így addig ki tudtam tölteni az időt. Noha kívülről már sokszor láttam a parkot, ott motorozom el mellette mindig, de benn még sosem jártam.

Érdemes benézni. Nagyon szép, megnyugtató érzés ott lenni. Mutatok képeket.

Ez még itt a park szélén van. Már akkor látszik, hogy a fiatalok ücsörögnek a fűben, mintha csak nyár lenne. Bár hozzá kell tenni, hogy árnyékban még azért elég hideg van itt is. De én akkor is szeretem, amikor a fiatalok ücsörögnek a fűben! Olyan igazi piknik hangulat. :) A nap pedig pont belesütött a telefonom szemébe, ezért kicsit eltakartam neki.

A következő kép pedig már a park belseje felé nézve látható. 

Itt egy gyerek pont beleállt, aztán már nem akartam újra felvenni a képet, mert Henivel voltam, és menni kellett tovább. Ja, igen, azt nem mondtam, hogy a volt lakótársam eljött Londonba kirándulni egyik barátnőjével. És így tudtam vele menni városnézni.

Na lássuk csak, mi van még itt.. Mint majdnem minden itteni parkban, ebben is van egy nagy táó! Rajta, és a partján pedig egy csomó madár.

Madarak közelebbről:

Aztán van még ott valami óriási rózsáskert. Na csak az még nem virít.
De vannak örökzöldek. Ezekről készítettem pár képet, hátha érdekel valakit:

Aztán még van nagyon sok minden, amit nem láttam, mert óriási a park, és nekem kellett mennem dolgozni. Majd legközelebb..
Azért itt még ücsörögtünk egy kicsit. Ez valahol benn van a közepében:

Itt is nagyon sokan ülnek a padokon, olvasgatnak. Mint akinek nincs semmi dolga. És milyen igazuk van, hisz hétvége van.

Hétvégén pedig lazítani kell, és élvezni az életet!

Behind the Scenes - Színfalak mögött

Szoktak készíteni filmekről olyan filmet, ami bemutatja a háttérmunkákat. Most én is teszek ide egy képet, hogy milyen ötletem volt még a gyerek eltűntetésére. Katt ide!

Bevezetés

Ezen a héten kétszer is voltam ügyintézni.
Ha pontosak akarunk lenni, akkor háromszor :) , viszont csak kétféle ügyet.

Tárgyalás

Hétfőre kaptam időpontot a munkaügyiben, NI (National Insurance) számot igényelni. Ami olyan mint, otthon a TB.

Bementem, portán mondtam, van időpontom, kaptam egy ilyen kék sorszámot. Mondta, menjek fel, üljek le. Úgy is lett. Az ügyintézők (voltak sokan) amikor végeztek valakivel, jöttek a váróba, és mondták a következő sorszámot, és szépen együtt elvonultak a kis asztalkájukhoz. Elég korrekt.

Olyan 7 és fél perc ücsörgés után jött az én sorszámom is. Egy fiatal lányka jött értem, hogy tartsak vele. Mondom, semmi akadálya! Adtam nekik igazolást arról, hogy hol lakom, hogy hol dolgozom. Pár alap kérdés, mikor jöttem, meddig maradok, van-e feleség. Az útlevelemet is bekérték. Aztán aláírtam, amit kellett. Mondta, köszi szépen, üljek le, megviszgálják az útlevelet, aztán mehetek. Ez egy kicsit hosszabb idő volt. Addig érdeklődve figyeltem az értelmesnél értelmesebb bevándorlókat, akik jöttek szerencsét próbálni. Aranyosak voltak :)

Végül megkaptam az útlevelemet, aztán uccu dolgozni.

Na ez volt az egyik dolog. A másik a jogosítvány britesítése volt.

Ennek kétszer futottam neki. Ugyanis először, mire odaértem, bezárt a hely. Rossz idő volt. Kicsit sokáig lustálkodtam, aztán ez lett belőle :)

A következő két felvételen látszik, hogy szerdán, és csütörtökön ugyanaz a tájkép, hogyan festett.

És nem. A fa, ami a jobb oldali fotón belóg a képbe, az nem közben nőtt oda. Az ott volt szerdán is, csak akkor nem vettem bele a kompozícióba.

Így aztán csütörtökön sokkal boldogabban keltem fel, és indultam útnak a jogosítványintézőshivatal felé.

Beértem időben. Itt is kaptam sorszámot. Itt még annyit sem kellett várnom, mint az előző helyen. Olyan 6 perc után mondja a gép: "A 222-es sorszámú ügyfél következik, kérjük fáradjon a 3-mas pulthoz"
Odafáradtam. Megkérdezte, hogy hát én meg mit keresek ott. Mondtam, kell egy új brit jogsi. Oké, töltsem ki ezt az űrlapot, és jöjjek vissza a pultjához. Elvonultam, kunyeráltam egy fekete tollat, mert az nekem nem volt, és kitöltöttem. Addig ő foglalkozott más emberrel. Visszamentem mindenféle újbóli sorszámhúzás nélkül. Elkérte a jogsimat, meg még 50 fontot. Aztán adott egy igazolást, hogy náluk van a jogsi. És az újat majd küldik postán.
- Köszönöm szépen, viszlát!
- Nagyon szívesen, viszlát! Legyen szép napja!

Az egész nem került bele egy fél órába.

Befejezés

Hivatalos ügyek elintézve. Ez a lényeg!
Közben az NI számom már meg is érkezett.

Az előző cikkben megemlítettem, hogy szombaton elmentem megnézni, mi a helyzet egy kicsit beljebb a városban. Ugyanis, ahol én lakom, és ahol dolgozom is, az még annyira nem nagyvárosi környék. Nagyon nyugis, csendes.

A fő ok az volt, hogy akarok venni bluetooth-os (blúcuccos) hangszórót ide a szobámba, mert ami a laptopból kijön hang, az valószínűleg nagyon sok hasznos dologra tökéletesen felhasználható, de zenehallgatásra a legkevésbé sem. Nekem meg kell a zene!

Ezért kinéztem a zinterneten egy hangszórót, és meg akartam hallgatni élőben, mielőtt megvenném. Ezért beljebb kellett mennem a városban. De ez még mindig nem a központ..
 (Bocs, Peti, de Apple boltba nem futottam még bele, nem tudtam megnézni neked a MacBook-okat)

A színes mozaikos metró feljáró az előző cikkből, az a Tottenham Court Road megálló. Onnan feljőve elindultam az Oxford Street-en a bolt felé. És láttam, hogy ez itt jó.

Itt már jönnek-mennek az emberek, egymást követik a boltok. Jó utca, zajlik az élet.

Itt hirtelen felfelé kellett néznem, hogy lássam az épületet végig. Ez a Centre Point, egyike az első felhőkarcolóknak, amit Londonban építettek. 1963-66 között építették. 34 emelet (117 méter) magas. Irodaház végül is, semmi érdekes. Élőben jobban nézett ki.

Aztán sétáltam tovább az utcán, és jött a csoda. Azt hittem, hogy itt a fenti képen, ez valami mozi. Aztán bementem. Úgy kell elképzelni, mint egy Media Markt területre. Csak ez 3 emeleten. És zene CD-k, és zenéről szóló könyvek vannak végig. Óriási. Különböző termekben, különböző stílust lehet kapni, és ahhoz illő háttérzene is szól. Nagyon tetszett. Egy könyvtár zenészeknek.

Aztán még találkoztam egy színházzal is útközben:

Ez a Dominion Theatre. Ahol mostanában épp a 'We will rock you' című futurisztikus vígjáték musicalt játszák. Tele nagysikerű Queen slágerekkel. 28 font körül van egy jegy (és Letti, nem súlyban). Jó lenne megnézni, amíg adják.

Ennyi. Megnéztem közben a hangszórót is, aztán mentem haza. 

Ma este sikerült összeszednem pár képet a telefonomról.

Első felvonásban, mielőtt elmegyek aludni, bemutatom a metrót.
Más néven "tube", azaz cső. Nevét onnan kapta, hogy a belső szerkezete valójában nem boltív, hanem teljes kör keresztmetszetű. Ez így jó erős. Egyszer valaki ezt így kitalálta, és rájöttek, hogy ez jó, és használták tovább az egész londoni metróvonalon. Legalábbis valami ilyesmit mondtak abban a filmben, amit egyszer megnéztem Londonról.

Így megy a cső a földben, benne meg a szerelvény.
Most hogy befelé megy, vagy kifelé jön, azt nem tudom.
Ezt a képet az internettől vettem kölcsön. 
Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy nem is megy, mert nincs bekapcsolva...

A londoni a világ legidősebb metrója.
1863. január 10-én nyitották meg.
A hálózat 55%-a a földfelszín felett halad.

Most én jövök. Csak úgy képekben, mert tényleg elég késő van már:

Így nézek ki, ha munka után lemegyek a metróba, és lefényképezem magam a tükörben, mint ahogy a kislányok szokták a fürdőszobai tükörben. Csak én nem csücsörítek hozzá.
Amúgy ez ilyen domború tükör. A háttérben pedig balról, jobbról jöhetnek a metrószerelvények. Olyan is van, hogy épp egyszerre jön mindkét irányból. De nekem az sem baj, mert nem akarok felszállni egyszerre kettőre, annál is inkább, mert csak az egyik visz az úticélomhoz.

Egy ilyen kép úgy tud megszületni, hogy amíg az ember várja a "vonatot", akkor leül egy padra, és elfoglalja magát.

És végül:

Így jövök felfelé a mozgólépcsőn metrós utazásom lezárása okán.
A kép érdekessége pont nem látszik rendesen. Ott szemben, az a színes fal, az egy mozaik, apró színes kövekből van kirakva. Ami első ránézésre egészen megtetszett.
Tulajdonképpen, ha munka után hazafelé akarok menni, és ilyet látok felfelé, akkor valószínűleg valamit nagyon elszabtam. Mert ez nem a lakásomhoz közel eső megálló, hanem egy teljesen más. Ezt a képet akkor készítettem, amikor szombat este elmentem szétnézni a városban.

Hogy ott mit láttam, arről írok holnap szerintem.