Úgy érzem, megérett az idő egy újabb bejegyzéshez!
Az érzés nem született meg bennem teljesen befolyásmentesen. Kapom az észrevételeket, hogy nem írok már napok óta. Aztán erre mondom, de hisz nincs miről.
Úgy gondoltam, teszek róla, hogy legyen miről.
Hallottam, hogy léteznek szervezések, aminek keretében hasonló érdeklődésű emberek időnként összeállnak egy-egy kisebb kommunába, és megosztják egymással véleményüket, tapasztalatukat. Úgynevezett meetup-okat tartanak. Úgy tudom, van ilyen Magyarországon is.
Aztán utánanéztem. Van mindenféle téma, aminek ürügyén ismeretlen emberek csak úgy összegyűlnek.
Kutya-barátok, vegetáriánusok, jódli énekesek, kötés-horgolás, vallási, politikai nézetek megosztása, jóga, model hajó építése palackba, muffin sütő klub...
Egy szóval minden, amit el lehet képzelni.
Tegnap este latinos jazz zenei meetup volt, ami érdekelt volna. Sajnos, a város másik végén tartották, így azt kihagytam.
Ma viszont elmentem egy Kocka-találkozóra!
Üzleti informatika témájú összeröffenés. Úgy hirdették, hogy ilyen-olyan témák taglalása barátias környezetben ( 480 fő :) ), plusz - az ő szavaikkal élve - sör és pizza-hegyek. Na mondom, HISZI A PISZI!
Gondolkoztatok már rajta, hogy vajon ki a jóó éélet az a Piszi ?!?
Az Etimológiai szótár (Tinta Könyvkiadó, 2006) szerint a piszi szó a XVIII. század végén jelent meg nyelvünkben a pisz szócska kicsinyítő képzővel ellátott változataként.
Jelentése: kiskutya illetve kismacska. A szó töve hangutánzó eredetű, a pisszegésre vezethető vissza. Ezeket a figyelemfelkeltő sziszegő hangokat háziállatok hívására is alkalmazzuk.
Emellett a piszi rímel a pici szócskára is, annak selypegős továbbalakítása.
„Hiszi a piszi” – mondjuk, ha valami nagyon hihetetlennek tűnik. A szólás arra utal, hogy ezt a sületlenséget legfeljebb egy kiskutya vagy kiscica hinné el.
Na most, hogy már ezt is tudjuk, folytatom.
A lényeg, hogy valóban volt kaja, pia ingyen. És valóban érdekes témák voltak. Közben jöttek bennem a gondolatok: "francba, ezt miért nem én találtam ki?!". Mindenesetre inspirációt adnak. Amellett pedig olyan emberekkel tudtam beszélgetni, akik mégiscsak az én szakmámban dolgoznak.. Nem fognak rosszul jönni ezek a kapcsolatok. Az sem mellékes, hogy akkor beszéltem utoljára ennyit angolul élőben, amikor ideköltöztem, és Viki kolléganőivel elmentünk sörözni első nap.
Holnap pedig, ha Isten is úgy akarja, fotósokkal megyek este lefotózni a Soho városrészt. Ami nálam azt jelenti, hogy szimplán városnézek. Ők meg csak fényképezzenek, ha értenek hozzá! :)
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.