A Ghorvath Productions a mai napon jelentette meg a nagysikerű "Két hét múlva megyek haza" című sorozat második részét. Ebben a részben még több akció, még több dráma, háború és szerelem várható. Az előző rész április elsejei bolondságát felülmúlva, az új rész valós történéseken alapszik.

A főszereplő egy fiatal magyar srác, aki egyik nap fejébe vette, hogy elhagyja Nagy Britanniát. A "Totális hamarlevés" című részben kiderül, hogy milyen ötletek vezérelték, és a megvalósítás gondolatának a részleteibe is betekintést nyerhetünk. A narrátor maga a főszereplő, fogadják szeretettel:

Szerbusztok, Gábor vagyok, 25 éves. Egy olyan családból származom, ahol édesapám is Gábor, édesanyám nem, nem is volt az, és úgy érzem, sosem lesz. Kiskoromban utáltam a paradicsomszószt. Évek alatt sem változott meg a véleményem róla, de most már meg tudom enni a paradicsomot magában. 

Sosem volt autóm, bár középiskolás koromban erősen a fejembe vettem, hogy veszek magamnak egy kisPolskit, mivel faternak is ez volt az első autója, és gondoltam, nagyon vicces lenne, ha nekem is ez lenne az első. Aztán nem vettem meg.

Egyetemen nem nyúltam drogokhoz, miért is tettem volna... Drogozzon, akinek két anyja van! Viszont szeretem a sört, és a házipálinkát. És a húslevest (másnap).

Közben voltam nagyon szerelmes, olyan is volt amikor kevésbé, sőt olyan is, amikor egyáltalán nem. A Mónika show-t emberbutítónak találom. A Megasztárt szerettem, amikor még tényleg tehetséges emberek küzdöttek az év hangja címért.

Most itt vagyok London 2-es zónájában a Big Ben-től körülbelül fél óra tömegközlekedési távolságra. A konyhában ücsörögve vetem a sorokat. Előttem egy üres Pepsis fémdoboz, mögöttem egy Sanyo sztereó rádió.

Egy fél órával ezelőtt a főbérlővel tárgyaltam. Akkor egy felettébb izgalmas beszélgetés keretében megbeszéltük, hogy két hétig maradok még. Lényegében ő csak annyit mondott, hogy rendben.
Tehát a terv a következő: Ma megveszem a repjegyet, és pontosan két hét múlva kipróbálom, hogy Észak-Dél irányban is ugyanolyan izgalmas-e a repülő fedélzetén, mint fordítva.

Most pedig elvesztettem a koncentrációt az írás felett. Elkalandoztak a gondolataim.
Amikor két éves voltam, nem tudtam bekötni a cipőmet.

Egyelőre ennyi. Puszipá!