Elkezdtem pakolászni, hogy majd mi, meg hogy fog beleférni a bőröndbe.
Aztán megtaláltam a "téli" kabátomat, és a "téli" cipőmet. Azért idézőjelben mind a kettő, mert igazából egyik sem volt direkt télre tervezve. Anyámtól kaptam is mindig, "hogy lehet ebben mászkálni télen!?!!" Elég kopott volt már mindkettő. Mondom, haza már nem cipelek szemetet.
Itt Angilában szokás kitenni az utcára dolgokat, amit már nem használsz, hátha valakinek pont ez a szíve vágya. Így hoztam el egyszer jó könyvet, és komplett PC-t is. Ugyan hazavinni nem fogom, de az új lakók örülhetnek majd neki.
Ezért úgy döntöttem, én sem dobom kukába a ruhákat, kitettem a ház elé délután. Az előbb pedig azt látom, hogy egy úriember teljes odaadással, és örömmel markolja fel az árut, és viszi az asszonyhoz, hogy "nézd csak, milyen fasza Reebok kabátot, és Adidas cipőt találtam!!" :)
Hirtelen elöntött a boldogság.
A környezetet is megkíméltem, és mosolyt varázsoltam egy jóember arcára.
Kíváncsi vagyok, a váltó által kilyukasztott safety bakancsom ott marad-e reggelre...
A Ghorvath Productions a mai napon jelentette meg a nagysikerű "Két hét múlva megyek haza" című sorozat második részét. Ebben a részben még több akció, még több dráma, háború és szerelem várható. Az előző rész április elsejei bolondságát felülmúlva, az új rész valós történéseken alapszik.
A főszereplő egy fiatal magyar srác, aki egyik nap fejébe vette, hogy elhagyja Nagy Britanniát. A "Totális hamarlevés" című részben kiderül, hogy milyen ötletek vezérelték, és a megvalósítás gondolatának a részleteibe is betekintést nyerhetünk. A narrátor maga a főszereplő, fogadják szeretettel:
Szerbusztok, Gábor vagyok, 25 éves. Egy olyan családból származom, ahol édesapám is Gábor, édesanyám nem, nem is volt az, és úgy érzem, sosem lesz. Kiskoromban utáltam a paradicsomszószt. Évek alatt sem változott meg a véleményem róla, de most már meg tudom enni a paradicsomot magában.
Sosem volt autóm, bár középiskolás koromban erősen a fejembe vettem, hogy veszek magamnak egy kisPolskit, mivel faternak is ez volt az első autója, és gondoltam, nagyon vicces lenne, ha nekem is ez lenne az első. Aztán nem vettem meg.
Egyetemen nem nyúltam drogokhoz, miért is tettem volna... Drogozzon, akinek két anyja van! Viszont szeretem a sört, és a házipálinkát. És a húslevest (másnap).
Közben voltam nagyon szerelmes, olyan is volt amikor kevésbé, sőt olyan is, amikor egyáltalán nem. A Mónika show-t emberbutítónak találom. A Megasztárt szerettem, amikor még tényleg tehetséges emberek küzdöttek az év hangja címért.
Most itt vagyok London 2-es zónájában a Big Ben-től körülbelül fél óra tömegközlekedési távolságra. A konyhában ücsörögve vetem a sorokat. Előttem egy üres Pepsis fémdoboz, mögöttem egy Sanyo sztereó rádió.
Egy fél órával ezelőtt a főbérlővel tárgyaltam. Akkor egy felettébb izgalmas beszélgetés keretében megbeszéltük, hogy két hétig maradok még. Lényegében ő csak annyit mondott, hogy rendben. Tehát a terv a következő: Ma megveszem a repjegyet, és pontosan két hét múlva kipróbálom, hogy Észak-Dél irányban is ugyanolyan izgalmas-e a repülő fedélzetén, mint fordítva.
Most pedig elvesztettem a koncentrációt az írás felett. Elkalandoztak a gondolataim. Amikor két éves voltam, nem tudtam bekötni a cipőmet.
Egyik lakótársammal megnéztük, mi a felhajtás a királyi palota előtt, hogy ilyen szép sok időt eltöltött a trónon a néni.
Nagyon sokan voltak. 7-től koncertek voltak (kájli minog, pól mekártni, szőr elton dzson, sztivi vándör). Mi odaértünk 4-re, de már akkor is nagyon sokan voltak, a lakótársam meg nem egy olyan ember, akivel túl sok időt el tudsz tölteni maradandó agykárosodás nélkül. Így mondtam neki, "ember, menjünk haza".
Aztán megnéztem tévében.
Pár képet idebiggyesztek azért:
Ez egy ló.
Ennek hátat fordítva van a bákingempálász. Arrafelé volt a koncsertó.
Itt még kevesen voltunk, az ösvényen továbbhaladva egyre inkább besűrűsödött a tömeg.
Ez egy sör. A kép teljesen más helyen készült, de valahogy ez következett a sorban, amikor beszúrtam ide.
Ilyen, és ennél mókásabb maskarákban vonultak fel a hazafiak.
Ez még St. Patrick's day alkalmával készült egy ír sörözőben. Most került a kezemügyébe a kép.
Visszatértünk a témához.
Itt próbálok úgy tenni, mintha még nem fárasztott volna le az illető, akivel a túrát megejtettük.
Itt, úgy látom, ismét másik helyszínre csöppentünk, kedves olvasók. Ez a kis óra a Trafalgár téren mutatja, hogy mennyit kell még aludni az Olimpia kezdetéig. (Le vagyok fényképezve az órával is, de az a kép nincs nálam)
Ismét az ünnep helyszínén. Lelkes társaságok már letáboroztak, hogy jó helyük legyen később.
Ilyen kijelzőkön mutatták, hogy mi zaljik épp. Most épp csak tájékoztató információt szolgáltat arról, hogy a "buli" végén esélyed sem lesz hazakeveredni, mert akkora lesz a tömeg.
Végre eljutottam a csoda-óriáskerékig is, ahonnan be lehet látni a világot. Majd egyszer felülünk rá.
Aztán gyors helycsere a fotóssal, és íme a Big Ben.
Nincs más hátra, mint egy kis ügyes felvétel a "genius" Stevie Wonder előadásáról, és az ottani hangulatról.
F.Zoli írt nekem egy levelet a héten Kvantummechanika címmel, aminek semmi köze nem volt a mondanivalójához. Ezen felbuzdulva, gondoltam én is olyan címet adok meg, ami rögtön az eszembejut.
A lényeg: A hétvégén összeütök már valami irományt ide, mert teljesen elhanyagoltam már. A hétvége nálunk most keddig fog tartani, mert az "öreglányt" ünnepli az ország.
1. Fellendült a Zenésznet projekt. Jópár hónappal ezelőtt felmerült a gondolat Gabóban és bennem, hogy készítsünk a vidám kis zenésztársaink számára egy olyan weblapot, ami eddig még nem létezett a piacon. Akkor gyorsan összedobtunk egy PHP alapú kezdeményt, ami aztán a technológia iránti túlzott érdeklődésem hiányában befulladt. Most viszont az újonnan szerzett ismereteim birtokában elkészült egy olyan JAVA alapú (nem titkolva nagyon ügyes megoldásokkal tarkított) kerete a weblapnak, amit már büszkén vállalhatok. :)
Gabóval már dolgozunk a pontos specifikáción, és a részletek kidolgozásán. Közben jönnek az újabb ötletek. Nagyon boldog vagyok! De mi az a zenésznet? A részletekbe nem bocsátkozom bele. Nagyjából egy közösségi oldalt kell elképzelni, különböző remek funkciókkal, amit az amatőr zenészek remélhetőleg nagyon fognak értékelni. Ha Isten is úgy akarja, pár hónapon belül publikáljuk.
2. Kisütött a nap! Újabb napos időszaknak nézünk elébe. Már második napja látom a napot, és az előrejelzések szerint ez így marad még pár napig. Ki sem tudom fejezni, mennyire boldoggá tud ez tenni engem! Egész megfiatalodtam! ...Bár kezdek őszülni.. Tényleg, mostanában észrevettem, hogy a hajszínem nem olyan homogén, ahogy azt megszoktam. Na mindegy, leszarcsi... Korral jár.
Múltkor mutattam, milyen dugó van a belvárosban. Még a pizzafutáros időkben megfigyeltem, hogy lelkes brit szakemberek olyan módszerrel oldják meg a békés polgárok nyugalmának megőrzését, hogy olyan utcákban lehetetlenítik el a közlekedést, ahol az amúgy nem ütközne semmi fizikai akadályba, hogy működjön rajta a járműáramlás.
Na de inkább megmutatom. Valamelyik nap újra felkacagtam rajta, és lefotóztam.
Remélem, látszik a képen, hogy külön pénzt és energiát fordítanak rá, hogy az embernek meg se forduljon a kis buta agyában, hogy ha a szemközti utcába akar átmenni autóval, akkor a legrövidebb utat válassza. Másik formája a sorompóval lezárás. Biztos otthon is vannak ilyen csodamódszerek, de itt nagyon sok helyen találkoztam ezzel a megoldással. Szerencsére gondolnak az éhes lakókra is, így habár illegálisan, de motorral sosem okozott problémát egy-egy hasonló "tankcsapda", így hamar megkaphatták hőn áhított pizzájukat.
Most megyek naptejért, és kifekszem napozni!! :) haha, nem igaz!
Azt éneklik ebben a dalban, hogy szeretem London-t az esőben.
Persze egész klip alatt nem esik egy csepp eső sem. Úgy én is azt mondanám. De most már 2 hete esik. Vagy nem is tudom, mióta. Egy örökkévalóságnak tűnik.
Amúgy nem ismertem ezt a számot, nem is túl jó. De vannak benne jó képsorok Londonról. A zebrán, ha át akarsz menni, tényleg mindig van ilyen nyomógomb. Ami úgy szokott működni, hogy megnyomják az emberek, látják, hogy semmi nem jön és átmennek a piroson. Mert általában indokolatlan ideig piros a lámpa valóban.
Csak azt nem értem, ez a Jean-Pierre miért megy Párizsból Londonba?!? A csaj a lánya, vagy a szeretője? A lány még 18 sincs szerintem. Le fogják csukni szegényt!
Az egyik, hogy keresztanyám megijedt, hogy vajon azért írtam-e, hogy nem bírom az italt, mert magamba vagyok zuhanva, vagy azért, hogy büszkén mutassam, hogy kezdek komolyodni?
A válasz: igen, az utóbbi. Javuló tendenciát mutatok. :)
Először megpróbáltam keresni ideillő képet, amin látszik, hogy javuló tendenciát mutatok. De csak olyat találtam, amin tesómnak mutatok egy fehér lapot, hogy be tudja állítani a fehéregyensúlyt. Ezt akkor csináltuk, amikor a háttérvászont, és a reflektorokat próbálgattuk még a pesti albiban.
Itt pölö látszik, hogy oldalról kevesebb fény kellett, vagy elölről még több, mert a gallér beárnyékolja a nyakat. És a vászon is túl közel van, mert látszik rajta az alak árnyéka. De a szórt fény is sokat segített volna. (Kösz, tesó, hogy átküldted a képeket!) Kár, hogy mostanában nem tudok ilyenekkel szórakozni tesómmal!
Másik dolog.
Azt is keresztanyám mondta, hogy reméli, tudom hasznosítani, amit a Dubstep-ről írt cikkemben taglaltam. Hát, ha a következő két dallamocska mosolyt csal Rolcsi arcára, akkor úgy érzem, már hasznos volt. :)
Bocsánatot kérek mindenkitől, aki nem az unokatestvérem. Ugyanis ők valószínű nem fogják érteni, mi ebben a jó. A történet nagyon tömören annyi, hogy voltunk vagy tizenpár évesek, amikor egyik délutánt épp Rolcsiéknál töltöttem. (Sok ilyen nap volt annak idején, főleg nyáron) Aztán hogyhogynem az lett a legnagyobb problémánk, hogy vajon a Family Frost-nak mi a dallama. Tudjátok, a "szólj anyádnak, hozzon pénzt" zene. Akkor állt elő Rolcsi kb. ezzel a megoldással. Mi meg Balázzsal szakadtunk meg a röhögéstől, hogy az eleje még Hupikék Törpikék, aztán a vége hirtelen átvált a tényleges Family Frost-ra. Aztán van pár ilyen hülyeség, amit sosem felejtünk el.
A programban, amit használtam az az egyik jó tulajdonság többek között, hogy pár kattintással át tudod hangszerelni a kész számot. Így aztán gyorsan készítettem egy lájtosabb verziót is:
Ezeket még akkor csináltam, amikor írtam a dubstepről, csak nem tudtam, hogy szőjem bele a blogba. hihi :)
Harmadik dolog(bónusz)
Egyébként meg jogos lehet az aggódás. Ugyanis most jutott eszembe, hogy munkáról nem is szoktam írni. Valóban nincs még szerződött munkám. De nem kell aggódni, nem unatkozok. Két telefonbeszélgetés között, és három e-mail megírása között fejlesztem magam folyamatosan, és maszekban weblapot fejlesztek. Rengeteget tanultam, mióta nem vagyok a pizzásoknál. Emellett pedig újra feltörőben van a kreatív oldalam, ami a programozás szürkeségében elmerült az utóbbi két évben.
Amikor napi 10-12 órában csak ilyen kódokat látsz, akkor elhalnak a szépségre inspiráló ötletek.
import java.io.Serializable; import java.io.*;
public final class SavingsAccount implements Serializable {
public SavingsAccount (String aFirstName, String aLastName, int aAccountNumber, Date aDateOpened) { super(); setFirstName(aFirstName); setLastName(aLastName); setAccountNumber(aAccountNumber); setDateOpened( new Date(aDateOpened.getTime()) ); } }
Ez az időszak most nekem olyan, mint amikor az író elmegy egy mediterrán szigetre, hogy ott írja meg új könyvét, ahol a béke honol.
Csupán azért nem írtam ezekről, mert ezek a köztudatban élve "kocka" dolgok. És tudom, hogy az olvasók közül senkit sem érdekelne. Márpedig nem azért írok ide, hogy nektek rossz legyen! Ezért szánok rá néha egy-egy félórát, hogy ha már a kinti világról nem sokat tudok írni, legalább valami baromságot ide tudjak tenni, a gép árnyékából is. :D
Most meg már megint esik az eső, assza meg! Már egy hete ilyen szar az idő. Szerdától újra napsütés, azt mondják ;)
Feliratkozás
