Figyelem, a cikk termékmegjelenítést tartalmaz!
Azt mondták a kollégáim (figyelj, Ervin, aki azt mondtad, hogy beleolvasol a blogba, hogy jót mondok-e), hogy ma olyan hideg volt itt, hogy még ezen a télen tááán sosem. Na de azért nem kell aggódnia az olvasóknak otthon a fotelben ülve sem. Mert:
Figyelj Viktórió, ezt főleg neked mondom! Vettem végre aláöltözős ruhát. Amit több mint egy év alatt nem sikerült otthon beszereznem, mert "ááá majd veszek, ha olcsóbb lesz". Aztán most úgy láttam, szükségessé vált. Így hát el is mentem a SportsDirect.com nevű bóótba, és ilyet vettem:
Ami a doboz alatt található, az a két morzsa, azt nem most vettem, hanem még tegnap a kisboltban. Csak akkor még nagyobb volt, és kenyér néven adták el nekem.
Tehát. Azt hiszem, fogok még ott ilyet venni, meg cicanadrágot is. Ami végül is ennek a párja. Mert tél közepén már a kutyának sem kell ilyen, mert a normális emberek már megvették ezeket tél elején, és így óóóóriási leárazások vannak. Ennek az eredeti ára 23 font. Vegyek neked is?
Ennyit szerettem volna erről elmondani. Amúgy dolgoztam ma is, és holnap is fogok.
Mit írjak még?! Küldjétek meg itt kommentben, vagy e-mailben, vagy skype-on, vagy facebookon, kit milyen téma érdekelne! Aztán írok olyat legközelebb.
Ha akarok!! :D hihi
Viszonlátás!!
Akit érdekel az ORTT-nek a termékmegjelenítésről szóló szabályzata, az feltétlen kattintson ide!
Akit érdekel, hogy én elolvastam-e, az pedig figyeljen a következő tőmondatra nagyon!
Nem.
MrJuventus 2012.02.08. 09:02:27
Téma: engem érdekelne egy stadionbemutató cikkSOROZAT :) Londoni székhelyű csapatok: Chelsea, Arsenal, Tottenham, Fulham, West Ham...de sajnos ez csak engem érdekel. Nem baj, Timku Petivel már tervezgetjük a látogatást, csak Zotyával kell még egyeztetni, valamint párjaikkal. És akkor jól bestadionozok! Jó munkát, balesetmentes közlekedést!
a Nap 2012.02.08. 10:19:42
:) A rókavadászat mindig is érdekelt!:)
ghorvath 2012.02.08. 10:55:37
ghorvath 2012.02.08. 10:59:05
TPetire gyanakszom, de neki miért lenne a neve egy égitest, mely melegen tartja bolygónkat?!
Fogkocogtató 2012.02.08. 11:19:13
ghorvath 2012.02.08. 11:25:36
MrJuventus 2012.02.08. 17:21:59