...Kérdezhetnétek tőlem, ha ennek a cikknek a végére értek.
Mindig próbálok kedveskedni nektek valami újdonsággal. Ezért, és csakis miattatok ma este kicsit jobban belemélyedtem egyfajta zenei irányzat rejtelmeibe.
Ez pedig a Dubstep.
Egész véletlenül, amikor az Adobe szoftvercsalád legfrissebb verziójának, a CS6-nak az újdonságairól, és előnyeiről olvasgattam, belebotlottam egy jópofa ikerpár szellemi termékeinek a gyűjteményébe.
A srácok többek között filmkészítéssel, 3D-s játékkészítéssel, és nem utolsó sorban zeneszerkesztéssel foglalkoznak. Ezzel rögtön szívembe lopták magukat, ugyanis az érdeklődésem elég jelentős százalékát lefedi a tevékenységük.
A megosztásra szánt tudáskupacukban találtam egy oktató videót "Hogyan készítsünk Dubstep-et" címmel.
Gondoltam, belenézek, elég egyedi stílusjegyek jellemzik, kíváncsi voltam, hogyan állítják elő ezt a hangzást.
Ennek az lett a következménye, hogy egy laza körülbelül kétórás "kurzus"-t tudhatok magam mögött.
Bele is fájdult a derekam. (Nem egy igazán kényelmes ágyikó ez, amit a sors oly kegyes jóindulatával rendelkezésemre bocsátott.)
Most már elég a szóból, a puding próbája az evés. Igazából aki tudja, mi az a dubstep, ő már ki is kapcsolhatja a számítógépét (legalábbis a blogot). Különösen azoknak ajánlom megismerésre, akiknek az életéből eddig kimaradt a művészetnek e remekbeszabott ága.
Figyelem! A megfelelő élmény elérése érdekében kérjük, tekerjék fel hangfalukat 3/4 hangerőre, valamint a mélynyomót körülbelül 66%-os teljesítményre. Aki telefonról, vagy laptop-hangszórón keresztül próbálja meghallgatni, azt kitiltom a blogról! :D
Anyáék valószínű nem fogják élvezni, mert tudom, hogy gagyi hangszóró van bekötve a géphez, bocsi! (A műfaj szempontjából érdekes rész az 1:21-es időpontnál kezdődik, és 1:50-nél ér véget. Valamint 3:24-nél újabb lendületet vesz a már-már ellaposodott alapmű, mellyel anno az ifjú Rihanna ajándékozta meg a világot.)
És most már azt is tudom, Hogyan csinálják!
keranyád 2012.04.11. 13:24:13
www.jobinfo.hu/munka/Informatika-telekommunikacio?frm_search_workplace=London
???
keranyád 2012.04.11. 13:28:41
www.origo.hu/allas/20110302-igy-keressunk-munkat-angliaban.html
ghorvath 2012.04.14. 18:14:00
Na mindegy. Ne aggódjatok! Rajta vagyok az ügyön :D